Németh József portéja

Németh József és Németh Antal testvérek voltak. Egyikük fotóművész lett, a másik a Nemzeti Színház igazgatója. Ez a két film egy kis családtörténet is. A huszadik században járunk, 1930-ban kezdődik történetünk, és a mai napig is eltart, bár már mindketten halottak. Tulajdonképpen véletlenül bukkantam rájuk a múltból, és azt szerettem volna, ha ezeknek a viszonylag nem ismert embereknek, akik ellenben rendkívüli eredményeket mutattak fel a maguk munkájában, legalább a mozgóképpel emléket lehetne állítani. Fantasztikus karakterek voltak, és filmjeink munkatársai mindannyian azt szeretnénk, ha emlékük örökké fennmaradna.

Keresés