kiállítás

A kísérletezés szabadsága

Inforg stúdió 2000-2010

“A kísérletezés szabadsága” INFORG Stúdió 2000-2010 című kiállítás új perspektívából mutatja meg az évtized kiemelkedő művészfilmjeit készítő független filmstúdiót. Az Inforg Stúdió Magyarország egyik legfontosabb filmkészítő műhelye volt 2010-ig, ahol több mint 250 művészfilmet készítettek. Kiemelkedő minőségű filmjei időkapszulaként őrzik az ezredforduló különleges magyarországi atmoszféráját.
Az Inforg Stúdióban 2000-2010 között készült művészfilmek mai szemmel nézve új perspektívából látszódnak a MűvészetMalom kiállítóterében. Múzeumi bemutatásuk megmutatja milyen sok szálon kapcsolódnak e filmek a képzőművészeti gondolkodáshoz, hiszen ezeknél a filmeknél is dominál a vizuális utalások szabadsága.
A 2000-es évtized vizsgálata azért is érdekes, mert több értelemben véve is egyre távolodik tőlünk: egyre inkább érzékeljük letűnt kulturális gyakorlatainak jelentőségét és határtalan optimizmusának végességét.
E lezárult kultúrtörténeti időszak alapos megértéséhez kínál gazdag forrást az a számos művészfilm, amely a korabeli szellemi, gazdasági, társadalmi dinamizmusok érzékeny lenyomata. Miben volt újító a 2000-es évek? Szinte érezhetően elválik a korábbi évtizedtől, ekkor jelenik meg a korszak “fiatal magyar filmje”, egyszerre robbannak be a köztudatba az új utakat kereső szerzői filmek. Abban az évtizedben érett be a rendszerváltás a filmkészítés világában, akkor lépett színre markánsan egy új generáció, akik sok esetben a szabad, független szellemiségű új műhelyben, az Inforgban kaptak lehetőséget. Intézményesen képzett és önképző tehetségek sora kezdte el pályáját itt és kapott zöldlámpát, hogy elindítsa nemzetközi trendekhez illeszkedő szerzői filmjeit. A kísérletezés szabadsága maga volt az aranykeresés eufóriája. A stúdió szellemiségét megalapozó liberális látásmód, mint az oxigén, magától értetődően volt jelen az alkotók és a közönség számára egyaránt. A BBS-től örökölt művészfilmes hagyományt és a technikai, formai innovációt szofisztikáltan ötvöző értékelvű gondolkodás nagy sikert hozott a fesztivál elismerések nemzetközi szinterén, a Berlinalétól, Locarnón és Velencén át, egészen a Cannes-i Filmfesztiválig.
Ezek a művek eredetileg mozi és filmfesztivál bemutatókra készültek, de most érett meg az idő arra, hogy múzeumi térben nem csak egyesével, de összességükben, történeti kontextusban is lássuk és értelmezzük őket.
A kiállításon látható filmek a teljes portfólió egy kis részét képezik. Ezen kívül a teljes filmanyag megtalálható ezen a honlapon.

A kiállított filmek rendezői:
Bodó Viktor, Bódis Kriszta, Buvári Tamás, Dési András György, Móray Gábor, Groó Diána, Enyedi Ildikó, Felméri Cecília, Fliegauf Benedek, Iványi Marcell, Halász Péter, Hegedűs 2 László, Jan Cvitkovic, Kálmánchelyi Zoltán, Stefanovics Angéla, Végh Zsolt, Kardos Sándor, Kenyeres Bálint, Lakatos Róbert, Mundruczó Kornél, Nemes Gyula, Nemes Jeles László, Oláh Lehel, Politzer Péter, Sárosi Anita, Szaladják István, Can Togay, Varga Ágota, Vécsei Márton

A kiállított filmek producere:
Muhi András

Kurátor:
Iványi-Bitter Brigitta PhD

kiállítás vezető füzet térképpel

A kiállítást itt egy virtuális térben is megtekinthetik, végigjárhatják. Ez a tér a Ferenczy Múzeumi Centrum MűvészetMalom kiállítóhelyének pontos és méretarányos digitális másolata, amelyben a nyilak segítségével előre-hára és oldalra lehet sétálni. A kiállított képernyőkre/vetítésekre kattintva megjelenik az adott film információja. Az egyes terekben irányítótáblák jelzik a többi kiállítótermet, ezek közül bármelyikre kattintva az adott másik térbe kerülünk, így juthatunk egyik kiállítótérből a másikba.

Klikkeljen a “visit exhibition” gomb melletti nyílra a képen, várjon amíg betölt a virtuális kiállítás, ezután a billentyűzetén lévő nyilakkal vagy az egér /touchpad használatával elindulhat egyedül, rákattinthat az egyes képek melletti lejátszó gombra amitől elindul az adott film. A teremválasztó gombokkal önállóan végig tudja járni a kiállítótér mind a 6 termét. Ha szeretne kurátori tárlatvezetéssel végigmenni a kiállításon, akkor kattintson az alul lévő GUIDED TOUR feliratra és nézze végig.

részletes információk az egyes filmekről

meghívó

plakát

a mennyország kulcsa az Uristen@menny.hu kisjátékfilmből

Inforg stúdió felirat Baliból

díjak

Inforg stúdió 2000-2010

Az Inforg stúdiót 2000-2010 között egységes arculat jellemezte. A stúdió a kezdeti évektől egy jól felismerhető márkaként volt jelen a filmszakma palettáján. Az Inforg logó, a filmek előtt megjelenő Pong játékot újragondoló intro, a legtöbb Inforg filmet kísérő fesztiválanyag, plakát, a minden évben megjelenő összefoglaló Inforg katalógus, a hajdani inforgstudio.hu oldalak kialakítása, a tartalom strukturálása a Pentacom digitális ügynökség bevonásával Pál Rebeka munkája. Az egykori Inforg honlaphoz kifejlesztésre került egy adatbázis oldal, amely a kétezres években kifejezetten innovatívnak számított. Az Inforg katalógus az évről-évre gyarapodó, az Inforg stúdióban készült filmeket mutatta be. Postán érkezett a szakma krémjének a Toldi moziban minden évben megrendezésre került Inforg est előtt, amely mindig a Filmszemlés bemutatókat előzte meg. Ahogy Muhi András mondani szokta: az Inforg katalógus csinálta meg a stúdiót.

plakátok

Inforg stúdió 2000-2010

utómunka stúdió

Inforg stúdió 2000-2010

A kísérletezés szabadsága

Inforg stúdió 2000-2010

helyszín:

MűvészetMalom, Szentendre, Bogdányi utca 32.

nyitvatartás:

2021. szeptember 26. - 2022. január 09.
csütörtöktől vasárnapig, 10:00 - 18:00 között